Tisztelt Kollégák!

A Szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve kapcsán a Hajléktalanokért Közalapítvány a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet felkérésére - folytatva a 2010. február 25-én megkezdett szakmai párbeszédet - 2010. június 22-én szakmai napot rendezett „Utak és esélyek - a “pozitív zéró tolerancia” lehetőségei a gyakorlatban” címmel.
A szakmai nap résztvevői – számos aktuális és egyben jövőbeli cselekedeteinket is meghatározó kérdés megvitatása mellett - egyetértettek abban, hogy kívánatos lenne a mellékelt Állásfoglalást útjára bocsájtani, majd az azzal egyetértő szervezetek neveinek feltüntetésével eljuttatni a megfelelő kormányzati szervekhez.

Ezért tisztelettel arra kérünk Benneteket, hogy amennyiben az Állásfoglalásban foglaltakkal egyetértetek, akkor az

„Az Állásfoglalással egyetértünk.
A szervezet (vagy a szervezeti egység) neve
A szervezet (vagy a szervezeti egység) képviselőjének neve”

üzenetet küldjétek meg a modszertan@hajlektalanokert.hu, vagy a diszpecser@menhely.hu címre legkésőbb 2010. július 10-ig (annak érdekében, hogy az Állásfoglalást továbbíthassuk).

Üdvözlettel
Budapest, 2010. június 22.                                  Győri Péter              Lőrincz Norbert

Az állásfoglalás letöltése